baraonda - (rend)szertelen gondolatok, életmesék

Az én mesém...

2016. december 24. - baraonda


karacsony_1.jpgÖt éves voltam. Egy sötétkék, kerekeken guruló műanyag nyúl volt az egyik kedvenc játékom. Fél méteres volt legalább. Az egyik fülét megrágta a kutya. (A másikat meg én.) Lelkesen húztam magam után mindenfelé a nyulat meg még vagy három másik gurulós játékot.

A babák… a babák azok nem érdekeltek. Anyu mégis úgy gondolta, az "első ötéves tervet" baba nélkül nem lehet lezárni. Azt mondta, vannak akkora babák, mint én, tudnak pislogni is és kézen fogva lehet sétálni velük.
Bogarat ültetett a fülembe. Úgy mesélt a babáról, mintha látott volna már ilyet. Kiadta az ultimátumot: ha jó leszel, a Jézuska hoz egy „járóbabát”.

Jónak lenni… Lehetetlen vállalkozásnak tűnt. De egy baba, ami pislog, jár és még kerék sem kell alá, elég misztikusan hangzott ahhoz, hogy mindent beleadtam a jóságba, bár amikor Nagyapát bezártam a szerszámos kamrába, na akkor azért rezgett a léc… (Drága Nagyapa… Bárcsak telefonálhatnék „odaátra”, bárcsak bocsánatot kérhetnék…)

Mire eljött a Karácsony, már égig ért bennem a várakozás. Aludni sem tudtam. És az éjszaka félhomályában egyszercsak megláttam a Jézuskát. Hálóingben volt. A karácsonyfához lépett, finoman összekoccant néhány dísz, ahogy a fa alá tett valamit. Pisszenés nélkül figyeltem és úgy éreztem, soha nem lesz reggel… Csak ott legyen még, mire felkelek!

Egyszer a leghosszabb éjszaka is véget ér. Másnap, ahogy kinyitottam a szemem, ott ült a fa alatt a „járóbaba”. Szőke haja volt és szép ruhája. Kicsit ugyan darabosan mozgott, de ha kézen fogtam, tényleg jött velem. Forgatta a fejét, mint aki nézelődik, pislogott is. (És halkan kattogtak közben a szemei. :) ) Bár nem sokkal, de alacsonyabb volt tőlem. (végre, valaki…) A járóbaba volt a legszebb ajándék!

Soha nem árultam el a Jézuskának, hogy láttam akkor éjszaka. A Jézuska pedig soha nem árulta el, hol szerezte a babát. Titkokra ugyanis mindenkinek szüksége van. Bár Nagymama finom célzásokat tett a származására, és csak úgy hívta, „a ruszki baba”, akkor ez egy volt a sok dolog közül, amit még nem érthettem.

Sötétedés után a szoba ajtajára rajzszögeztük a lepedőt, előkerült a diavetítő és indult a „mozi”. Anyukám tekerte az egyre forrósodó masinát, élesített, ha homályos volt a kép és felolvasta a mesét. A „Sicc a cirkuszban” volt a kedvencem, azt mindig kétszer kellett egymás után. Azon a karácsony estén, ’81 decemberében, igazán hálás közönség gyűlt össze. Középen én, jobbról a kék nyúl, és balról a „ruszki baba”.

A bejegyzés trackback címe:

https://baraonda.blog.hu/api/trackback/id/tr1312071773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.