baraonda - (rend)szertelen gondolatok, életmesék

Katedrális konzervdobozból

2018. április 22. - baraonda

justo_gallego.jpgHajnali fél négy.  Justo Gallego Martínez nekilát a munkának, ahogy lassan hatvan éve, vasárnap kivételével minden nap.  Törékeny termete eltűnik a kék munkásruhában, fején piros gyapjúsapka, szikár arcán 92 év barázdái. Körülötte cementes-zsákok, kopott téglák, gerendák.

1925 őszén, egy Madrid melletti kisvárosban, Mejorada del Campoban jön a világra. A család hatalmas területen gazdálkodik.  Apja a spanyol polgárháborúból soha nem tér vissza, anyja három gyerekkel marad magára.  A ház körül minden kézre szükség van, Justo otthagyja az iskolát, hogy a családi gazdaságban segítsen, közben arról álmodik, egyszer szerzetes lesz.

27 éves, amikor a ciszterci rendhez csatlakozik. A világtól félrevonulva telnek a napok.  A béke csak látszólagos, a fiú egyre fogy.  Köhögésétől visszhangzik a rendház. Tuberkulózis. A diagnózissal együtt megkapja a könyörtelen döntést is: túl nagy a fertőzés kockázata, el kell hagynia a kolostort.

Madridban ápolják. A szerzetesi álom odalett, muszáj másikat keresnie. A kórházi ágyon fekve a polgárháború képei kínozzák. Képzeletben újraéli, hogy a kommunisták lerombolják a legszebb templomokat. Megfogadja, ha túléli a betegséget, olyan katedrálist épít, amilyet még nem látott a világ. Ezzel köszöni majd meg az Égieknek…

És Isten nem engedi el a kezét…  A gyógyulás után hazatér. Szorgalom, hit, jóság és egy olajfaliget - ez az öröksége. Ami pénzre váltható, azt pénzzé teszi és a régi családi birtokon nekifog a feladatnak. Hogy nem ért az építészethez, hogy engedélye sincs, hogy a katolikus egyház nem támogatja a munkát?  Hogy kinevetik, őrültnek tartják? Ugyan, mit számít?!  Mindenkit őrültnek tartanak, aki kilóg a sorból.  Két keze, ereje, hite van – ennyi mindenhez elég.   

Könyveket vásárol, így tanulmányozza a világ legszebb kastélyait, templomait.  A kisváros téglagyárától kiselejtezett építőanyagot kap, mellé összeszed mindent, amiről úgy érzi, hasznos lehet. Semmi sem felesleges.  Törmelékek, cserepek, gumiabroncsok, konzervdobozok, teniszlabdák, biciklialkatrészek – mindennek helye van.  Épülnek a lépcsők, oszlopok, boltívek, kupolák… 

Épül az álom - a fantázia, a képzelet és Isten tervei alapján. Mert Justo  Gallego magáról szerényen annyit tart fontosnak megjegyezni, ő csak a kivitelezésért felel. Közben évek, évtizedek telnek el, repül az idő is, mint az angyalok.  Mint fészkére repülő gólya a harangtoronyban…

justo_gallego_03.jpg

A katedrális már közel ötezer négyzetméter.  Nem lehet nem észrevenni.  Lelkes önkéntesek segítik a munkát, az egyik freskót fest, a másik szobrot hoz. Az újságírók egymás kezébe adnák a kilincset, ha volna kilincs. Sokan keresik az idős embert, mindenki a titokra kíváncsi, mi viszi előre még? Fárasztja a felhajtás, úgy érzi, ebben a küldetésben nem ő a legfontosabb. Talán pont ezért, bármit kérdeznek tőle, a válaszaiból Istent soha nem hagyja ki.  Közben szelíden figyelmezteti a látogatókat, hogy két szelfi között vigyázzanak magukra, mert az épület ugyan már túlélt két kisebb földrengést, a szigorú bürokraták szerint statikailag mégsem biztonságos.

Akarata töretlen, de egészségi állapota már nem. Tudja jól, nem lesz energiája befejezni a fel nem szentelt földön épülő különös templomot.  A kemény munka, a kitartás, a hit emlékhelyét.  

Benne van az egész élete. Ha eljön az idő, meghalni is ott szeretne.  Reménykedik, talán nem bontják le… Talán munkája mindörökre fennmarad, mint egy híd az örökkévalóságba.  

justo_gallego_02_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://baraonda.blog.hu/api/trackback/id/tr213855454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.